Sziasztok!

Elsősorban itt magamról írnék pár sort.

33 éves vagyok,párommal Fejér megyében élünk ,már több mint 5 éve boldogítjuk egymást jóban-rosszban. :)

Nálunk ez a baba téma érdekesen alakult. Talán megpróbálom az elejétől leírni:

Már gyerekkoromban elég sokat hordott anyukám orvoshoz. 10 évesen menstruáltam elsőnek,és mindig össze vissza jött meg,sose volt szinte 28 napos ciklusom.Volt hogy híztam 20 kg-ot,de volt hogy hamar le is adtam.

Az igazi felismerés körülbelül 25 éves koromban jött,amikor már volt párkapcsolatom 4 éve,sose védekeztünk és mégse lettem terhes. Ekkor elkezdtem orvosról orvoshoz járni,így derült ki a PCOS szindróma és az Inzulin rezisztencia. 

Bár visszagondolva mikor 14 évesen elsőnek jártam nőgyógyásznál,vizsgálat után csak annyit közölt hogy nekem sose lehet gyerekem. Én nem kérdeztem erről semmit,hisz fiatal voltam,nem igen érdekelt akkoriban még a baba dolog. Ezt én elkönyveltem és mindig is úgy gondoltam erre hogy nekem tényleg sosem lehet.

7 éves kapcsolatom után rá leltem mostani páromra,akivel pár hónap után szinte össze is költöztünk,bár egymás melletti lépcsőházban éltünk :) De nem bírtunk egymás nélkül lenni..

Fél évvel később jött az első probléma. Persze nem menstruáltam és híztam 20 kg-ot kb 2 hónap alatt. teljesen megváltozott az anyagcserém. Elkezdtem járni kivizsgálásokra,de nem jöttek rá mi bajom fél év alatt se. Sokszor 1 évben csak egyszer jött meg. Max kétszer. ezzel nagyon sokszor volt problémám,mindig csak gyógyszerrel tudták meghozni.

Így jutottam arra hogy akkor vissza megyek Pestre az endokrinológus dokimhoz. Elkezdődött újra a kivizsgálás,Ir,petefészek ciszták mind két oldalon. Merckformint kellett elkezdenem,amitől kb 2-3 hónap után spontán megjött. Aztán utána megint nem. Mint a mesékben , hol volt, hol nem volt :D Ekkor még nem tájékoztatott a diétáról és a mozgás fontosságáról.

Egyik alakalommal az orvosom rá kérdezett mi újság a babával,mert ha így folytatom évek kellenek ahhoz hogy egyáltalán sikerüljön. És ne várjunk,azonnal kezdjünk bele,mert lassan 30 éves leszek és egyre nehezebb lesz csak.

Sírva mentem haza,hisz akkor kb 1 éve voltunk együtt M-el,és én még nem terveztem gyereket.

3 doboz closty recepttel a kezemben vártam haza szegényt,hogy elmeséljem neki mit mondott a doki. Persze hogy rögtön rá vágta hogy ok,kezdjünk bele. Ez megynyugvást adott ,de csak pár napig,mert előtörtek bennem a kételyek, hogy ennek biztos most van itt az ideje,hiszen alig ismerjük még egymást,és én még élni akarok,stb. Ő ugyan ezen rágódott. 

Na de végűlis a lényeg,elkezdtük a clostyt, hetente 2-szer jártunk Pestre uh-ra ,vv-re.

Ez ment kb 1 évig.  Egyik hónapban nagyon görcsöltem,kb 3 orvosnál jártam,de senki nem tudta megmondani mi bajom. 19 mm nykh,késett 2 hete,de egyiküknek sem jutott eszébe egy hcg vérvétel. Mikor kértem adtak, másnap elmentem vv, de délutánra meg is jött. Sose éreztem ekkora fájdalmat szinte megmozdulni se tudtam,és csak bőgtem egész nap. Mikor megjött a vv eredménye,kiderült,hogy terhes voltam, csak spontán elvetéltem.

Ezek után semmi eredménye nem volt. Ekkor nálunk helyben ajánlottak egy dokit,így elkezdtem hozzá járni. anyagilag is jobban jártam nem kellett felutazni mindig Pestre,és Ő egy rendesebb kedvesebb doki volt.

3 hónap után azt mondta ,már nem tud velem mit kezdeni,így ajánlotta P. Dokit. Elmentem hozzá hát. Fiatal,jóképű doki,rögtön a tárgyra is tért. Elküldte M-t egy sperma vizsgálatra, nekem csinált kenetet,rákszűrést stb. Majd mikor ezek megvoltak akkor mentem átjárhatósági vizsgálatra. HSG. Mit is mondhatnék.. a sok ciszta miatt nem volt egyszerű esett,mert baromira fájt,többször is át mentek a bal oldalamon,de végülis átjárható voltam minden rendben volt. 

P. rögtön inszemmel szeretett volna kezdeni,de  mi szerettünk volna még 2 spontán ciklust,mert úgy hallottuk HSG után könnyebb teherbe esni. Persze nekünk nem jött össze.

2014. januárjában kezdtük az első inszeminációt, 3-dik sikeres volt,de sajnos elvesztettük a babánkat 6-7 hetesen,aminek a vége 12-dik héten egy missed ab műtét volt.

Itt mind ketten megtörtünk,én nem igazán tudtam ezt feldolgozni aminek a vége az lett hogy szeptember elsején elköltöztem anyukámhoz. Egyedül akartam lenni,annak ellenére hogy azt éreztem párom nincs mellettem és nem segített enyhíteni a fájdalmamon,csak rá tett mindig egy lapáttal úgy éreztem.

Szőrnyű időszak volt ez. Volt hogy egész nap sírtam a munkahelyemen,annyira hiányzott.Haza engedtek és az első utam hozzá vezetett.Tudtam hogy beteg ,otthon van,és meg szakadt volna a szívem ha nem ápolhatom. Rendeltem neki kaját,és ott ültem mellette,és csak bőgtünk mind a ketten. Szerettük egymást,mégis úgy éreztem nincs közös jövőnk. rettenetesen szenvedtem. 

Míg külön éltünk sokat beszélgettünk.volt hogy találkoztunk is.Egyikünk se tudta elengedni a másikat.

senkinek nem kívánom hogy lelkileg élje át azt amit én,akkor abban a majdnem 1 évben. 

Soha senkitől nem kértem,hogy értsen engem meg. Csak annyit,élje át azt amit Mi,vagy amit én egyedül,Járja végig az utamat.

Kis idő múlva M-el kibékültünk,és félig meddig de vissza költöztem. Újra össze kellett hangolódnunk. A szerelem megmaradt,ezért is nem tudtunk lemondani egymásról.

2015 szeptemberében,úgy döntöttünk újra neki vágunk a baba projektnek. Eleinte csak clostyval próbálkoztunk. Majd jöttek az injekciók is,de csak otthon próbálkoztunk. 

2016 áprilisában volt egy lapar műtétem,megcsinálták a drillinget mind két oldalon,illetve volt összenővésem,ezeket oldották. Majd ezek után volt újabb 2 inszemünk,egyik sem sikerült.ekkor döntöttük el,hogy nem szeretnénk a 6-dik alkalmat,inkább megyünk lombikra.

Intézet választáson gondolkodtunk,de mivel a Kaáliba már 2018-as időpontokat osztogattak a tb-s lombikra,így maradtunk a Dévai Klinikánál.

Október 4-én lesz a nagy napunk,akkor megyünk az első konzultációra. Reggel 10-re.

"Röviden" ennyi lenne az én kis történetem.

Nagyon köszönöm ha elolvastad,és esetleg ha vissza is térsz, követsz minket,hogyan alakul a mi kis Lombik projektünk.

Szép napot!

T